logo

Meditációk, oldások

„Az első lépés, hogy próbálj meg fejetlen lenni. Képzeld el magad fej nélkül, mozogj, járj-kelj fej nélkül. Képtelenségnek hangzik, de ez egy kulcsfontosságú gyakorlat. Próbáld ki, és megérted. Sétálj, és érezd úgy mintha nem volna fejed. Eleinte csak „mintha” lesz. Egészen furcsa. Amikor elfog az érzés, hogy nincs fejed, nagyon furcsa lesz és szokatlan. Ám idővel megállapodsz a szívnél.

felkészülés a párkapcsolatraBehunyjuk a szemünket és magunk elé képzeljük szüleinket - anyánkat és apánkat -, ahogy megismertük őket. Mögöttük állnak az ő szüleik, a következő sorokban a nagyszüleink szülei, végtelen sok nemzedék. Az ismeretlenségbe nyúlik vissza a kezdet, ahonnan a mindannyiunkon átáramló élet ered. Az élet, ami a leghatalmasabb, a legjelentősebb minden valaha létezett és létező között. Amit a leginkább áthat a szellem és az isteni jelenlét. Csakis az élet vezethet el az istenihez és minden élettapasztalat végső soron az isteniről való tapasztalat.
Végtelen sok nemzedéken át isteni rend szerint, változatlanul hömpölyög az élet. Senki sem tehetett hozzá, és senki sem vehetett el belőle semmit. Elfogadták és továbbadták, ebben teljesedett ki, ezáltal kerültek összhangba az isteni törvénnyel az elődeink mindannyian.
Így érkezett el az élet mindezeken a generációkon keresztül a szüleinkhez, akik mint férfi és nő szerették egymást. A nászukból születtünk, az ő szerelmüknek a gyümölcs a mi életünk. Hozzájuk fordulunk. Kitárjuk a szívünket és elfogadjuk tőlük az életet, úgy ahogyan tőlük kaptuk.
A szüleink szemébe nézünk, és azt mondjuk: Köszönöm! Ez az összes mögöttük álló nemzedéknek szól, egészen az ősforrásig. Köszönöm!
Ezzel a köszönömmel vesszük igazán birtokba az életünket.


narancsvörös energia„A meditáció elején képzelj magad köré egy arany védőburkot. A folyamat közben érzed a biztonságot és a védelmet. Hunyd le a szemed és képzelj el egy aranyló napot 60 cm-rel a fejed felett. Az aranyló nap gyönyörű aranyos-fehér fény áraszt. Ez a felsőbb éned és közvetlen kapcsolatban áll a mennyei birodalmakkal.
A karmikus energia felszabadításának első lépése a spirituális tisztítás. A tisztítás lehet általános, de vonatkozhat arra a bizonyos karmára vagy állapotra is, amellyel dolgozol.

Ha a kapcsolatunk zsákutcába futott, vagy valamilyen oknál fogva nem tudunk elszakadni valakitől, akkor itt az ideje elvágni a pszichikai, energetikai köldökzsinórt.  A kötelék elvágása nem teszi semmissé a lélektársak közti szeretetet, a bilincseket töri ketté, ami hátráltat, feleslegessé vált, ezáltal képesek leszünk tovább fejlődni.

<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 2